Ismét az ingyenes tárhelyekről

Több, mint egy éve írtam már egyszer erről a témáról (“Az ingyenes tárhelyek korlátai“, 2010. december 29.) – kiemelve az üzleti, vagy más megfogalmazásban a marketinges ellenérveket is, de elsősorban technikai szempontból foglalkoztam azokkal a korlátokkal, amelyek megnehezítik vagy akár lehetetlenné teszik a WordPress használatát ingyenes tárhelyen. Azóta újabb konkrét hiányosságokról is tudomást szereztem.

Kérlek, mielőtt tovább olvasod ezt a bejegyzést, először mindenképpen olvasd el a fent belinkelt első változatot, mert ami ott le van írva, az ma is érvényes, és nem szeretném újra ugyanazt leírni.

Egy dolog nem igaz azóta: a WordPress jelenlegi verziója ugyanis már mindenképpen legalább 5.2.4. verziójú PHP futtatókörnyezetet és legalább 5.0 verziójú MySQL adatbázis-kezelőt igényel a tárhelyen, enélkül egyáltalán nem működik. Ezt tehát mindenképpen ellenőrizd, mielőtt ingyenes tárhelyen (vagy akár fizetősön is, bár ott ennek alapnak kellene lennie) telepíteni próbálnál WordPresst – a legjobb, ha rákérdezel regisztráció előtt, vagy megnézed a Gy.I.K. oldalon (ha van nekik), hogy engedik-e a WordPress használatát.

 

Az ingyenes tárhelyeken, azon kívül, amit az előző bejegyzésemben leírtam, gondot okozhat az is, hogy vannak olyan függvény-gyűjtemények, amelyeknek a tárhelyen telepítve kell lenniük egyes bővítmények működéséhez. A nyáron például egy olvasóm abban kérte a segítségemet, hogy az ingyenes tárhelyén nem működött az Akismet (a közismert, a hozzászólás-spamek ellen védő bővítmény) – ami pedig egy blog esetében igencsak fontos. A következő hibaüzenetet kapta: “A tárhely szolgáltató, vagy a kiszolgáló adminisztrátora letiltotta a PHPfsockopen funkciót, vagy a gethostbynamel funkciót . Az Akismet szolgáltatás nem működik helyesen, amíg a probléma nem kerül javításra.” Ezzel pedig sajnos nem tudtunk mit tenni…

Ugyanennek az olvasómnak gyűlt meg a baja a Közvetlen linkek beállításával is. A keresőbarát közvetlen linkekhez ugyebár a .htaccess fájl írására van szükségünk, és ezt a tárhelyszolgáltatója nem támogatta.

 

Ahogyan a múltkori cikknél, most is azt kérem, ha bármi változást tapasztalsz e téren, tehát van pozitív élményed ingyenes tárhelyen a WordPress használatával kapcsolatban, akkor azt írd meg nekünk a hozzászólások között! Amennyire én tudom, az atw és a freeweb továbbra sem alkalmas a feladatra. Marad a wordpress.com vagy (ha magyarul akarsz gyakorolni), akkor a pagony.net használata (bár a wordpress.com is fordítás alatt van, de még nem magyar minden) – ezeken bizonyos korlátok mellett ugyan, de mégiscsak megismerheted a WordPress alapjait.

Talán mostanra közismert, hogy mi (a Pagony Multimédia Stúdió) is foglalkozunk tárhelyszolgáltatással, a Silihost viszonteladójaként. A tavalyi cikk óta, amikor még csak egyféle tárhelycsomagot kínáltunk, a visszajelzések és az ügyfeleink igényei alapján két másik csomagot is kialakítottunk, amelyek kifejezetten a WordPress igényeinek megfelelően vannak beállítva, sőt, a legújabb verziójú WordPress motort ingyenesen telepítjük rá Neked megrendeléskor. Ha akarod, akár már évi 6.000 Ft-ért (+ ÁFA) lehet egy minden igényt kielégítő tárhelyed, de ha több weblapod van, a 10.000 Ft-os csomagban négyet, a 16.000 Ft-os csomagban pedig akár tíz weblapot is elhelyezhetsz nálunk.

Domain- és tárhelycsomagjainkról részletesebben ide kattintva olvashatsz.