• Ügyfélvélemények csinos megjelenítése

    Akár tanácsadóként dolgozol, akár valamilyen terméket vagy szolgáltatást kínálsz, erős fegyvertény, ha vannak elégedett korábbi vevőid, ügyfeleid, akik szívesen nyilatkoznak szakértelmedről, és hogy miben javított az életükön az, amit Tőled kaptak. Ne hagyd ki ezt a lehetőséget, kérj elégedett vevőidtől véleményt! WordPress alapú oldaladon pedig ezeket csinosan megjelenítheted a Testimonials Solution nevű bővítménnyel.

  • Mégis van Google Analyticator :-)

    Úgy látszik, csak meg kellett írnom a tegnapi bejegyzést, és a probléma megoldódott 🙂 Tegnap este Ronald Heft bejelentette, hogy a frissítés béta verziója nála már működik, majd egy felhasználó jelezte, hogy a 6.3.1-es verzió még mindig hibás. Ma reggel azonban megérkezett a 6.3.2-es frissítés, kipróbáltam, és jelentem, működik!

  • Kétnyelvű weblap – másképp

    Pár héttel ezelőtt írtam a többnyelvű oldalak létrehozásának mikéntjéről. Kisvártatva egy kollégám, aki szeretné inkognitóját megőrizni, és szerényen mindössze a becenevét (Zsagi) árulja el nekünk, felajánlotta, hogy megosztja velünk az ő módszerét ugyanerre. Figyelem! Az alábbi bejegyzés alkalmas a programozói háttérrel nem rendelkező, mondhatni átlagos WordPress-használók nyugalmának megzavarására! 🙂

  • Érthetetlen hibák javítása

    A közelmúltban kétségbeesetten írt az egyik ügyfelem, hogy frissítette a WordPresst, és teljesen szétesett az egész oldala. Első ránézésre nem is tudtam, mit mondjak – éppen egy nappal voltunk csak a verziófrissülés után, és nem ő volt az első, aki rendellenes működésre panaszkodott. Úgyhogy először azt javasoltam: töltse le és telepítse az eggyel korábbi változatot, és várjon pár napot, hátha elég sokan szólnak az Automatticnak, és ők kijavítják, ami hiba most becsúszott. De aztán beléptem inkább a Vezérlőpultjába, és… 🙂

  • Sablonfordítás alapok

    A szabványosan megírt sablonok esetében (azaz amelyeknek vannak szabványos nyelvi fájljai, egy lang vagy languages vagy localization vagy hasonló nevű alkönyvtárban) nem nagy ügy a magyarra fordítás, csak a POEdit nevű program kell hozzá (lásd a nyílt blogon a „Globalizáció és lokalizáció” című cikket) – de az ilyen sablonok általában fizetősek. Magad is lefordíthatod persze a sablonodat, csak figyelj oda, hová nyúlsz.

  • Jön az új év, védd magad! :-)

    Ez a cím egy kicsit mókás, tudom, de az év utolsó bejegyzése következik, tehát tényleg jön az új év, és ugye az is elképzelhető, hogy szeretnéd megvédeni a weboldalad tartalmát – ez az írásom erről a két dologról szól. Utóbbival kezdve: vannak különböző módszerek, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben frusztrálhatják a rendes, becsületes olvasóidat, és közben nem biztos, hogy megvédenek azoktól, akik nagyon akarnak lopni az oldaladról. Ebben a kérdésben Neked kell döntened, de találtam egy aranyos, egyszerű bővítményt, amely elég jó köztes megoldást kínál.

  • Feltételes belépés a weblapodra

    Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy a weblapodra, vagy a weblapod egy részére érkező látogatónak szeretnéd előírni, hogy az oldalakat csak akkor olvassa el, ha elfogad egy bizonyos feltételt. A leggyakoribb ilyen eset, ha „felnőtt tartalom” van az oldalakon, azaz a látogatónak nyilatkoznia kell arról, hogy már nagykorú, de egyéb esetekben is szüskéged lehet rá. Természetesen erre a feladatra is van WordPress bővítmény.

  • Táblázat készítése WordPressben

    Időnként felmerül az igény, hogy bizonyos tartalmakat csinosabb lenne táblázatban elhelyezni egy WordPress oldalon. A táblázat készítése html-ben sem bonyolult, mindössze néhány kódot kell megjegyezned hozzá, és annyira logikus, hogy elrontani is nehéz – de ha szerkeszteni is akarod a táblázatodat, akkor jobb, ha egy okos bővítményt használsz erre a célra.